A VIDOR nyitónapján Irie Maffia a Rózsakert Szabadtéri Színpadon!

A VIDOR nyitónapján Irie Maffia a Rózsakert Szabadtéri Színpadon!

Irie Maffia koncert újra a VIDOR-on!


2020. augusztus 19. 20.30 - Rózsakert Szabadtéri Színpad 


Az idén fennállásának 15. évét ünneplő Irie Maffia mozgalmas múltat tudhat maga mögött. Évek óta tömegek előtt játszanak a Budapest Parkban és rendszeres fellépői a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadjainak, ami nem is csoda, hiszen a zenekar Magyarország legkarakteresebb énekeseit felvonultató igazi supergroup. Ennek köszönhető, hogy olyan, a rádiók és TV-k által kiemelt rotációban játszott dalok fűződnek a nevükhöz, mint a ‘Bajnok’ vagy a ‘Hajnali Kör’, illetve mérföldkövek, mint a Sziget fesztivál himnusza (EasyAsOneTwoThree), több Petőfi Zenei Díj jelölés és jónéhány külföldi turné.


A zenekar a jubileumi évre manapság egyre rendhagyóbb módon egy nagylemezt jelentet meg, így a 15 éves turné egyben lemezbemutató is, ahol az új dalok mellett természetesen helyet kapnak a legismertebb slágerek. Az erős zenei műsor mellett idén először egy soha nem látott, nagyszabású színpadi látványt is turnéztat a zenekar kiegészítve vizuális effektekkel és pirotechnikai eszközökkel, ami garantáltan fesztiválhangulatot varázsol bármely koncerthelyszínen.


Helyre szóló regisztrációs díjak elérhetőek:

HTTPS://MORICZSZINHAZ.JEGY.HU/PROGRAM/ROZSAKERT-SZABADTERI-KONCERT-IRIE-MAFFIA-118759/682288

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.