Beszélgetés a Bencs SzalON-ban - A Móricz-(F)Actor, és ami mögötte van

A Móricz Zsigmond Színház a pandémiás időszakban is mindent megtesz azért, hogy tarthassa a kapcsolatot a közönséggel, digitális tartalmai már tavasszal is nagy sikert arattak. Tavaly év végén új műsorral jelentkeztek: a Móricz-(F)Actor elnevezésű mini show-műsorban a teátrum színészei a kedvenc dalaikkal vesznek részt, a nézők pedig szavazataikkal segítik a művészeket. Néhány héttel ezelőtt bővült a paletta és elindult a Bencs SzalON, ahol a múlt héten a Móricz-(F)Actor kulisszatitkairól beszélgetett Horváth Viktor és dr. Körtvélyfáy Eszter a színház művészeti vezetőjével, Horváth Illéssel, valamint a show két műsorvezetőjével, Staub Viktóriával és Rák Zoltánnal.


Kapcsolat a közönséggel


– Fontos, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot a közönséggel, és hogy addig is szórakoztató, értékes tartalommal szolgáljuk ki őket, amíg nem találkozhatunk velük személyesen – mondta Horváth Illés. – Próbálkoztunk hasonlóval tavasszal is, de egy szerencsés fordulatnak, valamint nagyon sok ember áldozatos és profi munkájának köszönhetően sikerült szintet lépnünk. Persze, azt nem szabad elfelejteni, hogy nekünk nem ez a szakmánk, mi az eszköztárunkat és a szakmai tudásunkat az elmúlt években kizárólag a színházra fordítottuk. Ismeretlen vizekre eveztünk, de a visszajelzések azt mutatják, nem vettük rosszul az akadályokat.

– Nem volt egyszerű a feladattunk, hiszen a műsorvezetés teljesen más szakma, mint a színészet, nem véletlen, hogy sokan ezt éveken keresztül tanulják – mondta el Viki, akinek mint kiderült, ezen a téren semmilyen tapasztalata nem volt.

– Néhány rendezvényen voltam ugyan műsorvezető, de ez teljesen más kihívást jelent. Mi hozzászoktunk, hogy előadás előtt hat héten át próbálhatunk, itt viszont gyakran kell rögtönözni, ami más jellegű készségeket igényel. De szerintem bele lehet tanulni, és minél több adás van a hátunk mögött, annál inkább látjuk, hogy ez egy nagyon izgalmas feladat – mondta műsorvezetőtársa.


Így nem papírízű


Mint ismert, az Édes Charity című zenés darabnak ők voltak a főszereplői, Horváth Illés szerint pedig a közös munkájukat nagyban segíti, hogy ismerik és kedvelik egymást. – Oldottabbak együtt, erre pedig szükség van ahhoz, hogy a műsor valóban élő lehessen. Nincsenek egyszerű helyzetben, hiszen egy számukra ismeretlen műfajban kell brillírozniuk, de könnyebb úgy venni az akadályokat, ha nem egy ismeretlen ember áll mellettük – mondta a művészeti vezető, aki szerint a színészet és a műsorvezetés közötti egyik különbséget az improvizációs készség jelenti. – Ahhoz, hogy a műsor ne legyen papírízű, és hogy a vázlatszerűen rögzített instrukciókat, információkat értelmes, szórakoztató szövegekkel tudják összekötni, illetve hogy jól reagáljanak a váratlan helyzetekre, elengedhetetlen, hogy tudjanak rögtönözni.

A beszélgetésből kiderült: a művészek szabad kezet kaptak a dalok kiválasztásában, sokan például a szerep-

álmukból adtak elő egy-egy részletet, a legtöbben kiváló lehetőségként élték meg a show-t. – Sokat köszönhetünk Tamás Attilának, a színház zenei vezetőjének, aki segített a színészeknek a dalok kiválasztásában, a felkészülésben s a próbákon is – mondta Horváth Illés, és hozzátette: számára minden produkció nagy élményt jelentett, és ismét megállapította, hogy ez a társulat egészen kivételes.

A pandémiával kapcsolatosan azt mondta, sok járvány volt már a világban, a kultúra valamennyit túlélte. – Abban bízom, hogy a most jelentkező hiány még nagyobb energiákat mozgat majd meg a közönség és a művészek oldaláról is – tette hozzá.


Fontos családi pillanatok


– Nemrégiben született meg a második gyermekünk, a nagyobbikat pedig most szoktatjuk be az óvodába, így van teendőnk bőven, és örülök, hogy ott tudok lenni a fontos pillanatoknál – mondta a pandémia alatti mindennapokról Rák Zoltán, de hozzátette: mindezekkel együtt is nagyon hiányzik már neki a színház. Vikinek is sűrű ez az időszak, hiszen az idén diplomázik a színművészeti egyetemen. Írja a szakdolgozatát, de közben nyelvvizsgára is készül, és azt mondja, a sok teendő miatt örül annak, hogy jut ezekre elég ideje.


Forrás: Kelet-Magyarország


A Bencs SzalON következő adásának vendége: Koncz Veronika protokoll és PR szaktanácsadó, stylist és stílustanácsadó Bővebb információk elérhetőek ide kattintva!

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.