Szigeti András
Szigeti András

1940. augusztus 31. - 1998. március 28.


1940. augusztus 31-én született Liège-ben Schwetz András és Kovács Ilona fiaként. Nővére Schwetz Éva volt. 1964-ben végzett a főiskolán. Az első szerződése Kecskemétre szólította. Három év után Békéscsaba következett. 1968-ban a Nemzeti Színház társulatához tartozott, egy-egy évig vendégként fellépett a Thália Színházban és Kaposváron is. Egy évtizedig fővárosi színész volt a Mikroszkóp Színpad majd a Radnóti Miklós Színház tagjaként. 1981-ben – Bozóky István invitálására – a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház alapító tagja lesz. A nyíregyháziak először 1981. december 5-én láthatták a névadó Úri muri című darabjában. Partnerei voltak többek között: Bárány Frigyes, Gerbár Tibor, Holl István és Barbinek Péter. A színházat, vezető színészként közel két évtizedig szolgálta.


1964 - Színház- és Filmművészeti Főiskola

1964 - Kecskeméti Katona József Színház

1967 - Békéscsabai Jókai Színház

1968 - Nemzeti Színház

1969 - Thália Színház (vendégjáték)

1970 - Kaposvári Csiky Gergely Színház (vendégjáték)

1971 - Mikroszkóp Színpad

1975 - Radnóti Miklós Színpad

1981 - Móricz Zsigmond Színház


Díjak

1985 - Jászai Mari-díj

1990 - POSZT - legjobb epizódalakítás


A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.