A híres film forgatókönyvéből színpadra alkalmazott darabot április 12-étől láthatjuk a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán.
Horváth László Attila a Móricz Zsigmond Színház egyik oszlopa. A közkedvelt színművészt az idén három új színdarabban láthatjuk: ő Humphrey Bogart a Játszd újra, Sam! előadásban, apaszerepben jelenik meg a Pacsirtában, logopédus A király beszédében.
– A Pacsirta dráma, nem is kicsi, bár vannak benne vidám jelenetek. Az előadást látva megfogalmazódott bennem: az apa szerepe meglehetősen lélekölő, egyúttal szép feladat. Te szintén így látod?
– Igen, így. Nagyon jó volt próbálni is. A rendezővel, Szikszai Rémusszal volt egy beszélgetésünk előtte, és azt hiszem, szó szerint azt mondtam: „nyugodt vagyok, mert jó kezekben van ez a mű”. Nemrég számoltam össze: 18 éves korom óta vagyok a pályán, ez a 44. évadom, ezalatt rengeteg darabbal találkoztam, majd kétszáz szerepet játszottam el. Most, amikor találkoztam a szövegkönyvvel, olyan jó érzés újra rácsodálkozni, hogy ezt egy ÍRÓ írta! Kosztolányi Dezső alapanyaga nagyszerű, jó a dramatizált változat is. Egyetlen jelző, egyetlen mondat sem véletlenül szólal meg benne, hiszen helye, súlya van mindegyiknek. Átgondolt, nagyszerű alkotás.
– Jól érzem, hogy lélekölő, komoly energiát kívánó ez a szerep?
– Igen. Az évtizedek során számos visszajelzést kaptam a munkámról, ennyi év alatt kialakult rólam egy kép – s nekem is magamról. Mégpedig abban az értelemben, hogy milyen típusú színész vagyok. Én nem tudok úgy színpadra lépni, hogy csupán bemegyek, és úgy teszek, mintha... és elmondom a szöveget. Nem értek egyet, és nem szeretem ezt a típusú színjátszást. Óhatatlanul, ösztönből, s mert ilyen a természetem, a szakmai elhivatottságom és a szakmai szándékom, vallom: ezt a hivatást csak teljes átéléssel és odaadással érdemes csinálni. Ebben az előadásban elkezdődik egy dráma, s közben olykor – ha nem is vígjáték elemek, mert ez a megfogalmazás talán túlzás – viccesebb, humorosabb jelenetek adódnak. Szép lassan sűrűsödik be az előadás, majd elérkezünk a második felvonás végéhez, ott már elkezd összetörni az ember. A feleségemet megformáló Horváth Margittal van egy kifejezetten hosszú, nagy kettősünk, arra valóban azt kell mondanom, hogy lélekölő. Mire kijövünk Margittal, nagyon el tudunk fáradni benne, nagy utat kell bejárnunk az előadás során. Az én szerepemben ott egy kegyetlen meghasonlás, amikor a gyermekemről azt mondom: jobb lenne, ha nem lenne, és meghalna. De ezt a kijelentést nem a gonoszság diktálja, hanem az, hogy az apa számot vet az életével: volt egy remény, hogy talán megváltoznak a körülmények, a gyermekének is jobb élete lesz, majd visszakerül újra abba a nagyon elkeserítő és frusztráló helyzetbe, hogy van egy nagyon csúnya lánya, aki elbújik, s szülei is bújtatják a világ elől, és tulajdonképpen azt érzik, mindannyiuké le nem élt élet. És amikor ezzel szembesül az ember, akkor kirobban, ki kell mondani és lázadni kell. Persze nem gondolja komolyan, enyhén ittas és feszült idegállapotban tör ki belőle. Szinte kihányja magából ezeket a mondatokat, aztán mélységesen megbánja. De ezt az utat be kell járnia...
Iszonyatos ellentétek jellemzik a hármasban töltött időszakot, és azt, amikor Pacsirta elutazik, s a szülők ketten maradnak – újra kinyílik számukra a világ. Majd minden visszatér a régi kerékvágásba...
Valóban, újra egymásra talál a házaspár, mint házaspár. Az a gyönyörű – s megint utalok arra: író írta! –, hogy amikor visszajön Pacsirta, és vele a korábbi életük, s miután az apából kiszakad minden fájdalom, akkortól – úgy érzem – már nem a szomorúság, hanem a megbékélés hatja át, elfogadja a sorsát. Felcsillant a remény, aztán kútba esett, számot vetett azzal, hogy kevesebb van hátra az életéből, mint ami már elmúlt.
Érdekes kérdés, mit áldoz fel az ember? A szülő mennyi mindent áldoz fel az életéből a gyermekéért? Az írót játszó szereplő azt is fejtegeti: mi mindent szenvednek el a gyerekek a szülők miatt, és mennyit a szülők a gyerekek miatt. A szülőség mibenlétének az útját is megmutatja az előadás. Van, akinek ez jut...
– A király beszéde. Elkezdődött a próbafolyamat, április 12-én bemutató. Legutóbbi interjúnkban úgy fogalmaztál: „Egy újabb kiemelkedő feladat számomra, hogy beszédtanárként György királyt tanítom.” Ezt most is így érzed?
– Kedvelem. Ezt a darabot a filmforgatókönyvből alkalmazták színpadra, tartalma szinte közismert. Jó a történt és a dramaturgia is, nagyszerűek a szerepek, nagyon tetszik idáig nekem. Még csak két hete dolgozunk, de a munkafolyamat is kedvemre való, kellemes, érdekel. Nagyon fontos a színész számára, hogy változatos színdarabokban és szerepekben játszhasson. Amikor a lelkemhez közelebb állónak érzem, az nagyon jó érzés.
A forgatókönyvből szépen kiderül, hogy a király dadogása lélektani okokra is visszavezethető, erre irányul a beszédtanár tevékenysége is, ez alól próbálja meg felszabadítani. Igazán jó stílusú emberi történet formálódik az előadás során.
– A Játszd újra, Sam!-ben nagyon ismert, népszerű színész, Humphrey Bogart bőrébe bújsz, a Pacsirtában apaszerepet kaptál, A király beszédében az uralkodót kell tanítanod, tehát megvan a változatosság...
– Bátran mondhatom, az évadom jól be van osztva. A Játszd újra, Sam nagyon kedves történet, szeretem. A férjes asszony beleszeret a férje legjobb barátjába, és viszont – találkoztunk már ilyen témával... Olyan jó volt látni, érezni, hogyan érdemes egy ilyen témához nyúlni, mert a mai írók sokszor eléggé gyomorforgatóan, már szinte az emberi aljasságot feszegető, érdekeskedő stílusban írják meg. Woody Allen nem, az övé annak ellenére, hogy kissé koros, ma is nagyszerű, tiszta, remek stílusú történet. Szépen követi a lélektant, két jó emberről szól, nincs benne semmi aljasság, még csapodárság sem.
Egyszerűen így hozza a sors. Az ember könnyen magára ismerhet, előfordult már hasonló másokkal is az életben. De nem mindegy, ki és hogyan írja meg a színdarabot, ki és miként állítja színpadra, illetve játssza el.
– Megvolt már a szerződtetési tárgyalás. Milyennek látszik a jövő évadod?
– Megint hármat játszom, nagyon jó szerepeket, ebből egyet a Kamarában.
Forrás: Kováts Dénes, Nyíregyházi Napló
