Október 19-én Gémes Antos rendezésében mutatják be A padlás című musicalt a Móricz Zsigmond Színházban. Horváth Péter, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán klasszikusa generációkkal szeretettette meg a színházat, érdemben mesél a hitről, a sorsról és a szeretet erejéről.
„Ég és föld között itt áll a Padlás!” A Móricz Zsigmond Színházban életre kel az ország legsikeresebb mese musicalje.
Az 1988-as Vígszínházi bemutató óta sok ezer felnőtt várta a pillanatot, mikor mutathatja meg gyermekének, hogy „ez a Padlás jó padlás”, és hogy az ismert dallamok, és a méltán ismert mesék méltatlanul elfelejtett szereplői hogyan jutnak át az áhított múltbolygóra; hogy az embernek ott a helye, ahová született, ahol dolga van; hogy „mit ér egy Nagymama unokák nélkül”; hogy mindenki érdemel új esélyt az élettől, a másik embertől; hogy amire vágyunk, az valójában ott van előttünk.
Ez a történet úgy szól az életről, hogy közben minden generációt tud szórakoztatni, ezúttal Gémes Antos rendezésében, itt Nyíregyházán: „ahol kelet és nyugat összeér.”
Rádióst Gulácsi Tamás és Dánielfy Gergő m.v. alakítja, Sünit Bach Zsófia m.v. játssza, Mamóka bőrébe Horváth Margit bújik. Színpadra lép a musicalben István István, Horváth Viktor, Szabó Nikolett, Gulyás Attila, Nagy Márk, Urmai Gábor, Tóth Károly, Törő Gergely Zsolt és Jenei Judit
Forrás: Színház Online