Szabó Márta előbb a Nemzeti Színház, majd az Arany János Színház Stúdiójában tanult. Öt év stúdiózás után ugyan leszerződött segédszínésznek a Kecskeméti Katona József Színházhoz, azonban Verebes István hívására mégis inkább a Móricz Zsigmond Színház társulatát választotta 1995-ben. Hat évet töltött itt, majd 2001–2004 között a Bárka Színház tagja volt, 2004–2013 között pedig szabadúszó. 2013-tól ismét a nyíregyházi társulatot erősíti.
Helyigényes lenne felsorolni kiemelkedő alakításait, így marad a válogatás és a szubjektivitás az elmúlt évekből: a Vendég a Váratlan vendégből, Claire a Görbe tükrökből, Maggi a Maggi és Lillemorból. Brillírozott Violet Westonként az Augusztus Oklahomában és Claire Zachanassianként Az öreg hölgy látogatása című előadásokban.
– Ha néhány évre tekintesz vissza, melyik volt a három legkedvesebb szereped?
– Az Illatszertárt mindenképpen ide sorolom, nagyon szeretek Mohácsi Jánossal dolgozni. Ebben ugyan kisebb feladatom volt, de hála a rendezőnek, a darab mindhárom felvonásában szerepelhettem. Szép és általunk nagyon szeretett előadás volt, miként a Kalucsni is, amelyben Szikszai Rémusszal, mint rendezővel először dolgozhattam együtt. A műszakot is beleértve, igazi szívügyünk volt az az előadás. Ugyancsak kedves szerepem volt a Váratlan vendégbeli, miként az Augusztus Oklahomában Violetje és Claire Az öreg hölgy látogatásában. Jó csillagzat alatt születettek ezek az előadások.
– Az Augusztus Oklahomában Violetjeként elképesztő, döbbenetes erejű az alakításod, jómagam teljesen hatása alá kerültem.
– Elsőre megszeppentem kicsit a feladat súlyától, mivel igen nagy mélységeket és amplitúdókat jár be ez a szerep. Nekem nagyon sokat segített ebben a rendezőnk, Szikszai Rémusz, az ő szeretete, hite és támogatása. Egészen különleges, nem szokványos díszletünk volt, ami megkívánta, hogy mindannyian végig a térben, a színpadon legyünk. Ennek köszönhetően, amikor nem volt jelenetem, akkor is láttam, hallottam a többieket. Nem tudom milyen lett volna, ha mondjuk két jelenetem között a társalgóba megyek ki és nem a szobámba, amit a néző is lát. Talán ez az együtt lüktetés is hozzátett valamit, hogy ilyen jól sikerüljön az előadás.
– Visszatérve a kiinduló kérdéshez: ki tudod választani a három legkedvesebb szerepedet?
– Nagyon nehéz. Az én ötösömet – Illatszertár, Kalucsni, Váratlan vendég, Augusztus Oklahomában és Az öreg hölgy látogatása – azon gondolat alapján választottam, hogy mindenféle szempontból, nemcsak magamat, hanem az előadást nézve is kerek egész volt.
Itt van például az Illatszertár, egy kissé nagyobbra dúsult epizóddal, amit nagyon szerettem, a munkafolyamatról nem is beszélve. Többször dolgoztam már Mohácsi Jánossal, és elég jól megértjük egymást... Értem a humorát, rá tudok hangolódni a sajátos gondolkodásmódjára. Szeretem, hogy számít a kreativitásunkra, ami őt is inspirálja, hiszen sokszor abból indul ki, amit a színész csinál. Egészen más típusú munka ez, mint amikor csak az eredeti megírt szöveget használjuk, nála nagy szerepet kap a szövegimprovizáció.
– Előny a színész számára, ha már korábbi közös munkából ismeri a rendezőt?
– Ha szeretett vele dolgozni, természetesen, szerintem mindenféleképpen jó. Előfordult már velem, hogy nagyon szerettem volna együtt dolgozni valakivel, s amikor sor került rá, rettentően meg voltam illetődve, olyan szinten meg akartam felelni, hogy begörcsöltem, nem tudtam laza és felszabadult lenni. Guelmino Sándorral már az első alkalommal, a Váratlan vendégben jól működtünk együtt, ez a mostani munkánál, a Házassági leckéknél sincs másképp.
– Fogalmazhatok úgy, hogy a Házassági leckék a hazudozás és az igazság megismerésének a dilemmáját is körbejárja?
– Igen, benne van. Itt két házaspárról van szó, megcsalásról és az ebből fakadó következményekről, törekvésekről, megoldáskeresésről. Léteznek nyitott kapcsolatok, amelyekben erről szabadon lehet beszélni, de egy szokványos párkapcsolatban ilyen nem fordul elő. Ennek a drámájáról és a humoros oldaláról szól a darab úgy, hogy a szituációk és az elhangzó szövegek nincsenek direkt poénra kiélezve.
– Szerinted lehetséges középút hazugság és igazság között? Vagy úgyis megbukik, aki titkolózik, nem mond igazat?
– Régebben láttam egy dokumentumfilmet a gyerekek fejlődéséről, hogy melyik stádiumban mit tanulnak meg. Az egyik rész a hazugságról szólt, vagyis arról a dilemmáról, hogy egy bizonyos helyzetben az igazat mondja, vagy inkább füllentsen. Mérlegelnie kellett mindkét választás következményét saját magára nézve is és a másikra is. Ez nem könnyű, de a hazugság az ember életében olykor nélkülözhetetlen dolog, bármennyire is nem szép. Egy végzetesen súlyos beteg ember esetében például elgondolkodtató, hogyan és mikor közöljék vele a rossz hírt, hiszen mindenkire másként hat. Olykor az igazság elmondása talán rosszabb, mint annak elhallgatása.
– Talán ezért is jött létre a kegyes hazugság fogalma... A Házassági leckék is olyan darab, ami elgondolkodtat, szembenézésre késztet? Mint az Augusztus Oklahomában, a Családi játszmák – és még sorolhatnám...
– Olyan mélységekig nem megy le, azt ugyanis nem boncolgatja, miért történik a megcsalás, az okokat kevéssé vázolja fel. De tükröt mindenféleképpen tart elénk. Be kell valljam, én nagyon sokat szórakozok az elhangzó szövegeken, ilyen párbeszédekkel szerintem mindannyian találkozunk életünk során.
– Az Életrevalókat december 21-én is láthatja a közönség, azt tapasztalom, kedvelik. Szerinted mi a sikerének a titka?
– Valóban, pozitív visszajelzéseket kapunk. Azt gondolom, hogy a főszereplő színészeknek és a történetnek is köszönhető. Azon túl, hogy humoros, szép és elgondolkoztató, vannak drámai mélységei. Két teljesen különböző ember találkozásáról, kapcsolatáról szól, akik egymástól is tanulnak, bár nagyon más társadalmi közegben élnek. Ez egy pozitív találkozás, melynek következményeként mindketten fejlődnek: az egyik egyfajta szabadságot és lazaságot, míg a másik önmaga és mások iránti felelősséget is tanul, mindkettőjüket kimozdítja a komfortzónájukból ez a kapcsolat. Különleges és szívhez szóló, az ilyen történeteket pedig mindenki kedveli.
(Szerző: Kováts Dénes)
