L. Simon László kritikus sorai a Pacsirta előadásról
„OSZT - Két héten belül két Rémusz Szikszai rendezte előadást is láttam. A Radnóti Színház nagyszerű Oidipus előadásáról már írtam, tegnap egy egészen más világot és hangulatot tükröző produkció részese lehettem Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színházban. Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényét Bíró Bence alkalmazta színpadra, azt az érdekes megoldást választva, hogy keverednek a dialógusok a narrációkkal (sőt, az önnarrációkal, amikor egy szereplő saját magáról beszél egyes szám harmadik személyben). A hagyományos, a korabeli látványvilágot tükröző kosztümös darab jelenetváltásai jól kihasználják a színpad (különösen a forgószínpad) és a díszlet adottságait, s mindezt remek színászi teljesítmények teszik kerekké (nekem Horváth László Attila, Nagy Márk, Urmai Gábor, és Tóth Károly tetszett igazán, de alapvetően senkinek a teljesítménye nem lógott ki a sorból). Az élőzene, azaz a zenekar (Csinos Józsi és bandája) szerepeltetése nagyszerűen működött, bár én egy-egy jelenetnél felhoztam volna őket a színpadra, mert így csak egy lyuk látszott a színpad előterében, ahonnan kikandikált egy vonó és néha bekiabáltak a szereplők a zenészeknek, hogy éppen mi legyen a talpalávaló (persze ehhez már olyan színpadtechnika és lift kellene, mint amilyen a Nemzeti Színházban áll rendelkezésre).
Az előadást pár helyen feszesebbre fogtam volna, elsősorban a két főszereplő, Vajkay és felesége ismétlődő párbeszédeinél, de összességében egy élvezetes, a fiataloknak is befogadható előadás született. Nagyon nehéz helyzetben lehetett a címszereplőt remekül alakító Széles Zita, hiszen nem túl hálás a csúnya nőt megformálni, ám az igazi nehézség mégis csak az lehet, hogy a nézők jelentős része nem igazán tud elvonatkoztatni Nagy Anna Pacsirta alakításától (és az akkor sminkmester munkájától), amit Ranódy László 1963-as egészen zseniális filmjében láthattunk. S bevallom, Paczolay Béla pár évvel ezelőtt készült tévéfilmjét még nem tudtam megnézni, így ahhoz nem is tudom mérni a nyíregyházi előadást.
Mivel tegnap éppen egy középiskolai bérletes előadásra ültem be, kifejezetten érdekelt volna a fiatalok véleménye. Vajon értelmezhető-e számukra a Vajkay házaspár tragédiája? Hiszen napjainkra minden megváltozott, sajnos vészesen kitolódott a családalapítás és a gyermekvállalás, ma biztosan nem élné meg senki sem hatalmas tragédiaként, ha a negyvenes éveihez közeledő lányuk még nem kelt volna el. Mintha a nyelvünkből is kiveszett volna a vénlány vagy a vénkisasszony kifejezés, helyettük a szingli szó nyert polgárjogot, s ennek a kifejezésnek már van pozitív konnotációja is: az önállóságára, függetlenségére büszke modern nőt is értjük alatta. S ez még akkor is így van, ha én négy lány apjaként egészen máshogy gondolkodom erről a kérdésről. A mai mamahotel kifejezés és a mögöttes tartalma sem feltétlenül hozható párhuzamba az elkényeztetett, és a szülők által kiszolgált Pacsirta élethelyzetével. Tehát a Kosztolányi-műnek más vetületei lehetnek aktuálisak vagy érdekesek, például a szülők öncsalása, önámítása, a fölösleges önfeláldozása, a mikroközösségek beszűkülése (lásd a sárszegi közeget) igenis jó beszélgetési téma lehet a mai fiatalok számára is. Az előadás megtekintése után egy osztályfőnöki órán a szépségkultusz negatív hatásairól is érdemes lenne beszélni, hiszen a szépség fasizmusának korában a gyakran testképzavarral küszködő - egyáltalán nem csúnya - fiataljai nehezebb helyzetbe és lelki állapotba kerülhetnek, mint a múlt század elejének férjhez adhatatlan, csúnyácska pacsirtái."
