„Nyáron mi vagyunk a színház az országban” – szabadtéri körkép

„A Szabadtéri Színházak Szövetsége szenvedélyes színházcsinálók szakmai szervezete – ma már 17 jelentős tagintézménnyel az ország különféle részeiből. Folyamatosan bővülünk. Nyáron mi vagyunk a színház az országban. Ennyire gazdag szabadtéri színjátszás sehol máshol nincs a világban” – mondja Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke, aki egyben a Kőszegi Várszínház igazgatója is.


A szakmai szervezet 1997-ben alakult. Alapelveik között megfogalmazták, mit tekintenek szabadtéri színháznak, például ne csak befogadjon produkciókat, legyen saját bemutatója is. A csatlakozás kritériumai között pedig az is szerepel, hogy az intézmény legalább nyolc éve folyamatosan tevékenykedjen, együttműködjön a település önkormányzatával, vállaljon közszolgálati feladatokat is. „A szabadtéri színházaknak – változatos programkínálatokkal, fesztiválokkal – jelentős szerepük van a kulturális turizmus fellendítésében is akár történelmi helyeken, várfalak között, akár a Balaton vagy a Holt-Körös mellett, de a fővárosban is. Egyébként az egyik szakmai konferenciánk témája épp az lesz, milyen hatással vannak a szabadtéri színházak a kulturális turizmusra” – fogalmaz Pócza Zoltán.


PoczaZoltan1-KoszegiVarszinhaz-102514.jpg

Pócza Zoltán (Fotó/Forrás: Kőszegi Várszínház)


2024 nyarán a szövetséghez tartozó szabadtéri színházaknak – három hónap alatt – összesen csaknem 400 ezer nézőjük volt, 30 saját bemutatóval várták a közönséget, és több mint 600 előadást játszottak. „Egyre több a koprodukció. Keressük a kőszínházi együttműködéseket, hiszen akkor a költségek is megoszlanak, másrészt nem egynyári produkciókat hozunk létre, hanem olyanokat, amelyeket ősztől továbbvihet repertoárján az adott társszínház” – magyarázza a szövetség elnöke.

Nézzünk példákat arra, hogyan készülnek a 2025-ös nyárra a szövetség tagintézményei.

„A Városmajori Szabadtéri Színpad Buda egyetlen nyári, prózai előadásokat is játszó színháza, amely a fővárosba hozza a legjobb vidéki és határon túli előadásokat, izgalmas független társulatok produkcióit, továbbá koncertekkel, kertmozival, táncelőadásokkal, gyerekprogramokkal és egyéni estekkel várja nézőit 2025 nyarán is” – említi Benkő Nóra igazgató, aki újabb öt évre elnyerte a színház vezetését.

foto_KULTKIKOTO_1-104941.jpg

A Kultkikötő nézőtere (Fotó/Forrás: Kultkikötő)


A Kultkikötő a Balaton partján 2025-ben alapításának 20. évfordulójához érkezik. „Ünnepi évaddal készülünk. Például egyedülálló születésnapi koncertet ad a Budapest Bár: a zenekar színészekkel kiegészülve játszik majd a balatonboglári nagyszínpadunkon. A nyári kínálatot – az eddigi hagyományainkat folytatva – frissen bemutatott és nagy sikerű színházi előadások színesítik mind budapesti, mind vidéki kőszínházi és független formációk meghívásával négy helyszínünkön” – meséli Nagy Viktor, a Kultkikötő igazgatója.

A közelmúltban megszépült, csaknem 1000 férőhelyesre bővült Rózsakert Szabadtéri Színpad – a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház üzemeltetésében – 2025. május 31-én Szente Vajk Aranylakodalom című vígjátékának premierjével nyit, majd augusztus végéig valamennyi hétvégén saját és vendégprodukciók sora következik. „A Móricz Zsigmond Színház szervezésében megvalósuló Zenés VIDOR Nyár programjában már a fesztivált – 2025. augusztus 22–30. – megelőzően elkezdődik a jobbnál jobb zenés vígjátékok megmérettetése a Rózsakertben” – nyilatkozza Kirják Róbert igazgató.


450346957_1051291126355421_3434647939866422413_n-105406.jpg

A Rózsakert Szabadtéri Színpad nézőtere (Fotó/Forrás: Gubik Petra hivatalos oldala)


A Kőszegi Várszínház 2025-ben öt ősbemutatót tervez. Pócza Zoltán közülük kiemeli: „A Wesselényi-féle összeesküvés kőszegi, a máig működő Arany Strucc szállodához kötődő eseményeiről íratunk egy darabot. Márai Sándor születésének 125. évfordulója lesz 2025-ben: Az igazi című regényének színpadi változatával készülünk erre az alkalomra. Folytatjuk a kreatív munkát a Mesebolt Bábszínházzal a 13. közös bemutatónkkal.”


Forrás: Fidelio

Fejléckép: Benkő Nóra (fotó: Jekken Péter / Városmajori Szabadtéri Színpad)

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.