Szikszai Rémusz rendezi a Pacsirta című előadást Nyíregyházán

Szikszai Rémusz rendezi a Pacsirta című előadást Nyíregyházán

A Kalucsni és az Augusztus Oklahomában után újra visszatér a Móricz Zsigmond Színházba a rendező


A Pacsirta olvasópróbáján jártunk, melynek bemutatója 2024. december 7-én, szombaton lesz 19 órától a Nagyszínpadon. Az előadást Szikszai Rémusz rendezésében láthatja a közönség. aki korábban a Kalucsnit és az Augusztus Oklahomában darabokat állította színpadra Nyíregyházán.

Kosztolányi örökérvényű regénye érzelmesen beszél az egész életen át tartó hazugságokról, az ezzel való szembenézésről és a kijózanodás kegyetlen pillanatáról. Gyönyörű történet a szülői áldozathozatalról, két kettétört, elvesztegetett életről. Olyan témába tenyerel bele, ami ma is tabu, sokszor családon belül is: a felnőtt korára is otthon maradt, önállósodni képtelen generációról és szüleikről beszél. Mert mi történik, amikor túl későn jön rá az ember, hogy elfelejtett élni?

 Vajkayék lánya egy hétre elutazik a rokonokhoz vidékre. A szülők, akik már nem is emlékeznek, milyen egy nap Pacsirta nélkül, megijednek a hirtelen rájuk szakadt szabadidőtől. Mihez kezdjenek most? Ahogy telnek a napok, találkoznak a régi barátokkal, ismerősökkel és hirtelen eszükbe jut, milyen is volt az életük a lányuk születése előtt... Ez az egy hét mindent megváltoztat. Pacsirta sem úgy jön haza, ahogy elment. De aztán mégis marad minden a régiben. Vagy mégsem?

               

Szereplők:

Vajkay Ákos: Horváth László Attila

Vajkayné Bozsó Antónia: Horváth Margit

Pacsirta: Széles Zita

Cifra Géza vasúti tiszt: Rák Zoltán

Ijas Miklós költő, szerkesztő: Nagy Márk

Környei Bálint tűzoltóparancsnok: Urmai Gábor

Weisz és társa bankigazgató: István István

Gál doktor: Törő Gergely Zsolt

Szunyogh latintanár: Tóth Károly

Füzes Feri katonatiszt: Kerék Benjamin e.h.

Zányi Imre hősszerelmes: Horváth Viktor

Lator Margit primadonna: Szabó Nikolett

Ilonka pincérnő: Duma Kata e.h.

Örömlány: Badics Natasa

Csinos Józsi és bandája: Zenekar

Főpincér, Postás: T-Laforest Csaba


Díszlettervező: Zöldy Z Gergő

Jelmeztervező: Szelei Mónika

Zeneszerző: Monori András

Dramaturg: Bíró Bence

Súgó: Nagy Erzsébet

Ügyelő: T-Laforest Csaba

Rendezőasszisztens: Demeter Anna


Rendező: Szikszai Rémusz



Bemutató: 2024. december 7. (szombat), Nagyszínpad


Szeretettel várjuk kedves Nézőinket a Móricz Zsigmond Színházban!


img_0142_38784.JPGimg_0146_38785.JPG


Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.