Klasszikus mesének indul, aztán az utolsó percekben a valódi szerelem is megérkezik a színpadra. Korosztálytól független darab készült a színházban. A Hét tenger meséje kicsiknek és nagyoknak is kellemes meglepetésekkel szolgálthat - vallja a rendező, Sediánszky Nóra. Ám a színház művészeti tanácsadója nem csupán erre lehet büszke, hanem a szakértők szerint is "erős" évadra is. Nóra a gyermekdarab rendezése mellett, dramaturgként is megcsillogtatta a tehetségét, a népszerű Don Juan előadásban vállalt kiemelkedő szerepvállalásával.
– Néhány nappal a harmadik nyíregyházi meserendezésed bemutatója előtt beszélgetünk. Stílusában egészen más, mint a korábbiak, mindemellett nemcsak rendezted, a szövegét is te írtad.
– Éppen csak nem játszom benne...
– Mit jelent számodra a Hét tenger meséje?
– Ha nagy szavakat akarnék mondani: jelen pillanatban mindent. Az első meserendezésem 2018 őszén A kis hableány volt, azután jött a Fából faragott királyfi, és most a Hét tenger. Számomra valamiképpen az elindulás, az úton levés és a megérkezés trilógiája ez a három mese, mindhárom erősen gyökerezik a gyermek- és fiatalkoromban. Alapvetően az óvodáskorúaknak készült, de én örülök, ha minden korosztály talál benne valami neki szólót. Tartalmában és gondolatában mind a három mesét kissé a célkorosztály „fölé” lőttem, mert hiszek benne, hogy lehet fölfelé lépegetni az „égi lajtorján”, és a többszintes játéknak is van helye, egészen kicsiknek is. A Fából faragott királyfi után nagy élményt jelentett egy pedagógus hölgy levele, aki azt írta: az elmúlt 15 évben ez volt a legkedvesebb óvodás meséje, nagyon sokat adott neki is, a csoportjának is. őszintén szólva, ez kissé merésszé is tett, és a Hét tenger meséjében kicsivel még tovább mentem, bár a főpróbahét elején volt pár nap, amikor ezzel kapcsolatban el is fogott a kétség, nem lett-e túl „felnőtt” az anyag. Az előadás első negyven perce ugyan klasszikus mese, az utolsó 7-8 perc azonban valóban kitágítja kicsit az értelmezési tartományt. Szerencsére eddig nagyon jók a visszajelzések, lelkesen jönnek velünk a kicsik – persze ehhez olyan érzékeny, melegszívű játszótársak is kellenek, mint Tary Patricia, Tar Dániel vagy Vámosi Judit.
– Ilyenkor nagy izgalom van benned, bejön-e ez az ötleted, vagy pedig bízol magadban, hogy sikerülnie kell?
– Valamennyire természetesen bíznom kell magamban – anélkül nem is sikerülhetne egy rendezés –, főként pedig bízom a színészeimben. A színészválasztás iszonyúan fontos, különösen egy olyan „szerzői rendezőnek”, mint én. És mindig adódik valami újszerű élmény. Érdekes volt, ahogy a legelső gyerekközönségnél elvált például a „kisfiúi” befogadás meg a kislányok megközelítése. Az első 30–35 percben – ez az igazán kalandos rész – a kisfiúk nagyon éltek, kommentáltak, lelkesedtek, egyértelműen Tar Dani volt a hősük, mondta is egy kisfiú, ha nagy lesz, Dani akar lenni. Majd jött az utolsó 8-9 perc, ami voltaképpen a szerelemé, na, az volt a kislányok ideje. Tary Patricia szépsége, bája, finom rezdülései magával ragadták őket, láttam, ahogy szorítanak érte és a boldog befejezésért. Számomra nagyon sokat jelent ez a mese, most nyilván ez a legkedvesebb a rendezéseim közül. De talán valóban érettebb is lettem, mire eljutottam idáig... Nagyon-nagyon jó próbafolyamat volt, valóságos szeretetburok, minden munka- és alkotótársamnak köszönettel tartozom, Nyitrai László zenéi nélkül ez a mese egyszerűen nem lenne az, ami – arról pedig ezúttal is megbizonyosodtam, hogy Tar Dániel generációja egyik legjobb, legsokoldalúbb színésze, aki kitűnően ért a gyerekek nyelvén. Ritka jó közös munka volt, tele voltunk bizalommal egymás iránt, és remélem, ez visszatükröződik az előadásokban is.
– Nagyon dicsérted az alkotótársaidat.
– Méltán, mert elképesztően jó csapatom volt, mindenki nagyon sok munkát, energiát fektetett abba, hogy ez összejöjjön. A varrodát dicséri, hogy szinte már a második héten jelmezben tudtunk próbálni, pedig mindig sok a dolguk; Boldizsár Zsolt, akivel együtt álmodtuk meg a díszletet, még húsvéthétfőn is bejött, magánszorgalomból, hogy az utolsó tíz napban gyakorlatilag teljes díszletben próbálhassak, ami azért volt fontos, mert nem volt túl sok próbaidőnk. Tary Patricia a második héten szinte teljes szövegtudással próbált, a harmadikon betegen is dolgozott, egyetlen próbánk nem maradt el miatta. Tar Dani ezerfelé szakadva is folyton azt kereste, mivel tud még izgalmasabb lenni a szerep, a játék; nem beszélve Vámosi-Belme Juditról, aki koreográfusként hol a színpad széléről, hol három kisebb, de nagyon fontos szerepben – csodálatos mozgása teszi élővé a Griffmadarat vagy a Viráglányt – pedig bent, a többiekkel dolgozott teljes odaadással. Mindenki szinte megindítóan hitt ebben a dologban, és ez persze nagy felelősséget is rakott rám. Nemcsak magamért szeretném, hogy sikeres legyen a munkánk (bár nyilván önmagam miatt is), hanem mert remélem, valamennyi munkatársam visszakapja a befektetett energiát, igazi öröme lesz az előadásban. Azt hiszem, ők is élvezik, hogy ez a mese igazi átjárást jelent a korosztályok között. Nagyon szeretném, ha Patricia, Dani és Juci mindig örömteli visszajelzést kapnának, igazi energiatöbbletet, amikor játsszák ezt az előadást. Az én munkámnak ez ad értelmet, jogosultságot – és persze az, ha igényes színházzal, szórakozással gazdagíthatjuk a kicsiket. Kosztolányival együtt vallom, hogy gyerekeknek csak a legjobbat, a legnemesebbet szabad adni. Weöres Sándor pedig azt mondja, nincs gyermekirodalom, csak irodalom van, tehát bátran, előre! Lehet, hogy a kisgyerek nem mindig a szavak szintjén értelmezi a látottakat, de az érzelmi intelligenciája, az észlelése tűpontos, ebben biztos vagyok. Dani, Patricia és Juci valódi érzéseket, gondolatokat közvetítenek, pontos, odaadó, érzékeny játékkal. És persze az élmény egészéhez hozzátartoznak Vereckei Rita jelmezei, Nyitrai László atmoszférateremtő zenéje, Hugyecz Vivien, aki a szó legnemesebb értelmében a rendező munkatársa volt. A hangosító Gebei Tamás is hihetetlen lelkesen hozta az ötleteket az utolsó percig, hogy még jobb legyen az előadás, ahogy Hollandi Róbert hozzáértően segített megtalálni a megfelelő fényeket. És persze a kellékesek, Antal Andrea, Andrásdi Tibor, az öltöztetők, fodrászok... Mindenkinek hálás vagyok, ahogy az is nagyon fontos, hogy Kirják Róbert igazgató és Horváth Illés művészeti vezető lehetővé tette számomra, hogy a választott emberekkel dolgozhassam, követhessem az álmaimat, ezért is hálával tartozom.
(Szerző: Kováts Dénes, Nyíregyházi Napló)
