Detektív, latintanár, brit politikus és mesealak – Tóth Károly idei szerepei címszavakban. Változatos alakításokra nyílik lehetősége, nem csoda, hogy kedveli őket. Mindemellett dalra is fakad a Bencs Villában, de április 17-én nem operettslágereket, hanem nótákat hallhatunk majd tőle.
A színpadon volt már fejedelem, fõinkvizítor, gyilkos és alkoholista figura is, de közismert politikus emlékeim szerint nem. A király beszéde előadásban Winston Churchillt személyesíti meg.
– A legújabb kori történelem egyik legismertebb alakját formálod meg a premieréhez közeledõ színdarabban. Miként fogadtad a hírt?
– Megmondom neked őszintén, én annak, hogy híres politikus vagy sem, nem tulajdonítok különösebb jelentőséget. A rendező utasításait, vagy a rendezővel történt egyeztetés alapján azt a figurát próbálom meg minél hitelesebben eljátszani, akit rám osztottak. A pocakos, szivarozó Churchill valóban nagyon benne van a köztudatban, mindenki ismeri, csakhogy ez a Churchill, akit én játszok, a történetünkben még nem miniszterelnök (csak lesz egyszer), hanem pénzügyminiszter. Még a politikusi pályája elején jár, most próbálja kitaposni az ösvényt saját magának.
– Mennyire tudsz, akarsz, kell megfelelni a bennünk élő Churchill-képnek? Megnézel például filmhíradókat a viselkedését, mozgását ellesni? Számít ez ebben a darabban?
– Lassan 25 éve, hogy szerepre készülve megnéztem valamilyen filmet: ez a darab a 2001-ben bemutatott A dzsungel könyve volt, amelyben Balut játszottam. Dokumentum- vagy természetfilmet tanulmányoztam, hogy tisztában legyek vele, miként mozognak a medvék. Most nem Churchill-imitátor szeretnék lenni, nem kívülről, a mozgásával akarom színpadra hozni ót, hanem a mondataival, gondolataival. Nem láttam a filmet sem, amiból a színpadi változat készült.
– Még a próbafolyamat tart, de talán már látod, közönségsiker lehet-e az előadás.
– A próbák alatt kialakult véleményem szerint – már most borítékolhatom – fogják szeretni a nézők, annyira bájosan és nagyon jól vannak megírva a beszédtanár és a király jelenetei. Az, hogy én vagyok Churchill, egy dolog, a fővonal a király (Gulácsi Tamás), aki nem tud beszélni, és a színész (Horváth László Attila), akihez elmegy beszédórákra.
– Láttunk már téged néhány rendőrszerepben, de arra még nem volt példa, hogy saját magadat is kinyomozd...
– A padlásbeli detektív szerepét nagyon szeretem. A korábbi nyíregyházi előadásban Lámpás, a törpe voltam. Úgy gondolom, ha a helyzet nem indokolja, vagy nincs leírva, akkor csak azért viccesnek lenni, hogy hátha röhögnek rajta, az tőlem távol áll. A detektív szerepében is megpróbáltam őszintén megcsinálni a szöveget, a szituációt. A nézők nagyon szeretik ezt az előadást, folyamatosan telt házzal játsszuk, pedig már több mint negyvenszer adtuk elő. Úgy hiszem, bár a dalok slágerek lettek, nem csak emiatt szeretik a nézők. Egyszerű, őszinte musical, humor, szeretet van benne.
– A mulatozás mennyire áll közel hozzád? Mert az Úri muriban és a Pacsirtában is a mulatozós csapatba tartozol.
– Valamikor nagyon közel állt hozzám ez a dolog... Már régen túl vagyok rajta, jól tudok szórakozni alkohol nélkül is. Nagyon jó munka volt a Pacsirta Szikszai Rémusszal, noha amikor megláttam a szereposztást, s kiderült, miféle alak a latintanár – õ az alkoholista, a legtöbbet ivó szereplő az előadásban –, kicsit megijedtem. Már annyi hasonló asztaltársaságot játszottam az eltelt évtizedek alatt, hogy attól tartottam, belefásulok. Meglepett, amikor Rémusz azt mondta, azt csinálok a szereppel, amit akarok. Ez valami olyan energiát adott, feledtetve minden eddigi tapasztalatomat a tömegjelenetekkel kapcsolatban, hogy elkezdtem élni. Nagyon jó volt a próbaidőszak, az előadást imádom.
Ennek a darabnak a kapcsán fogalmazódott meg bennem – amikor a zenekar elkezdte játszani a Ne szidjatok soha engem című nótát –, hogy össze kell hoznom egy nótaestet. El is mondtam Tamás Attilának, a zenei vezetőnek az ötletem, és nemsokára, április 17-én, csütörtökön 17.30-tól már be is mutatjuk a Bencs Villában Csernák Tiborral közös nótaestünket!
– Mennyire voltál, illetve vagy nótás kedvű?
– Magamban állandóan énekelek. Apám nagyon szeretett volna nótaénekes lenni, Béres Ferenc volt az egyik példaképe, őt és másokat is gyakran hallgattuk a Jó ebédhez szól a nóta, a Nótacsokor és más rádióműsorokban, amikor már volt rádiónk. Sajnos apámmal nagyon keveset beszéltem az életről. 1956-ban házasodtak össze, erről az időszakról sem esett szó. Amikorra felnőtt lettem, kapott egy agyembóliát, megszűnt a beszédközpontja, így már nem volt rá lehetőség. Fiatalon, pálya kezdőként – ha nem is sikerült megvalósítani az õ álmát –, de megszerettem én is a nótákat. Akkoriban azt gondoltam, ciki ezeket elénekelnem. Persze valahol hátul a fejemben ez mindig benne volt. Hugival (Horváth Margit) operettműsorokkal többször felléptünk már. Most pedig – mintha a doboz fedele felcsapódott volna, és kijött volna belőle a szellem – elhatároztam, összehozok egy nótaestet. Meg kell tennem, mielőtt meghalok...
– Hogy áll össze a műsor?
– Összegyűjtöttem, amiket tudok, belevetettem magam az internetbe, Attila is küldött nótacsokor gyűjteményt. Olvasgattam, nézegettem, és ami megtetszett, felírtam a címét. Sok előadó van, akinek a neve a nagyközönségnek talán nem sokat mond, például Bokor Károlyé, de szép nótákat énekelt. Bessenyei Ferenc nótázása pedig elképesztő! Csernák Tiborral, a közismert és kiváló zenésszel összeállítottunk egy, a mulatós fellépések receptje szerinti műsort, de aztán úgy gondoltam, nem egy profi csárdás-nóta előadónak a műsorát akarom másolni, inkább az érzéseim alapján, ahogy bennem élnek: apám, anyám, szülök, gyerekek, szeretet, halál – ilyen tematikával állt össze. Most ott tartok, hogy 30–40 nóta megvan, azokat kell összefésülni úgy, hogy megmaradjon a spontaneitása is. Elhagyva a kőbe vésett receptet, legyen ez a műsor olyan, amilyen én vagyok, magamból hozom a figurát, s én magam is benne vagyok. Mivel ez egy önálló est lesz, ezért úgy gondoltam, megengedem magamnak, hogy szakítsak minden megírt vagy szokásban lévő hagyománnyal. Csernák Tibi remek, profi zenész, pillanatok alatt megoldja a kíséretet – azért én nem vagyok Pavarotti. A tanulással úgy vagyok, hogy jól, párhuzamosan haladok Churchill-lel...
(Szerző: Kováts Dénes, Nyíregyházi Napló)
