Egy felejthetetlen látogatás
Egyetlen mozdulattal képes megállítani a robogó vonatot, és bár törékeny, hiszen a testét szikék szabdalták szét, valójában egy kőszikla. A világ ringyót csinált belőle, ezért ő bordélyházzá alakítja a világot és mert pokollá lett az élete, ő maga is pokollá változott. A szerelem gonosz erővé alakult benne, és semmi mást nem akar, csak igazságot – a lelkére rakódott harminc évnyi düh, szomorúság és bosszúvágy miatt az sem érdekli, mi az ára. Nem azt az életet élte, amit ő választott, hanem azt, amibe a sorsa belekényszerítette, ezért úgy érzi, joga van az elégtételhez. Vagy ha joga nincs is hozzá, pénze az van. És emberismerete: tudja, hogy minden és mindenki megvásárolható. Különösen egy olyan helyen, mint amilyen az egykor szebb napokat látott Güllen, ahol a gyorsvonatok csak akkor állnak meg, ha valaki meghúzza a vészféket. De miért is akarna itt bárki leszállni? A gyárakra lakat került, zálogba adták a tűzharangot, a végrehajtó már a városházát is lefoglalta. Az emberek tengődnek, döglődnek, hitelre vesznek olcsó pálinkát és rossz dohányt, és csak abban bízhatnak, hogy a város egykori lakója, a látogatóba érkezett dúsgazdag Claire megszánja őket. És ő meg is tenné – de van egy feltétele, amivel nemcsak erkölcsi dilemma elé állítja a Güllenben élők közösségét, de ki is szolgáltatja őket.
Nehéz döntés
Dönteniük kell: bűn árán megváltják a nyomorukat, vagy engedik, hogy a humanizmus győzedelmeskedjen a kapzsiság felett. Mi mozgatja a güllenieket? De azt is kérdezhetnénk, mi mozgat bennünket, amikor a saját boldogságunkat csak mások boldogtalansága árán érhetjük el? Önzőnek kell lennünk, mondván, csak egy életünk van, vagy fontosabb embernek maradni, és ha szomorúan is, de tiszta lelkiismerettel tükörbe nézni reggelente? A falusiak közössége egységes – ahogy telik az idő, a véleményük is egységesen változik, mert ahogy az egyébként legtovább kitartó tanár mondja: „Túl nagy a kísértés, és túl nagy a mi szegénységünk”.
Nem fogott rajta az idő
Friedrich Dürrenmatt közel hetven éve írta Az öreg hölgy látogatását, de a színdarab időszerűségén nem fogtak az eltelt évtizedek, sőt, aktuálisabb, mint valaha. A pénz istenének oltárán áldozók mindig találnak magyarázatot a tetteikre – a gülleniek az igazságszolgáltatásra hivatkozva vetkőznek ki önmagukból, mondván: elítélik az asszony ajánlatát, ám nem hunyhatnak szemet az azt kiváltó bűn felett. Így válik Ill, a nő egykori szerelme üldözötté, s a férfi, aki kezdetben ifjúkori botlást emleget, maga is eljut oda, hogy úgy véli: nincs joga védekezni. Aláveti magát a közösség akaratának, de az ezzel járó terhet nem veszi le róluk. És rólunk, nézőkről sem, akiknek őszintén magunkba kell néznünk, miközben válaszolunk a kérdésre: mi mit teszünk, amikor erkölcsi dilemmák elé állít bennünket az élet? A színház mindig rávezet a jó megoldásra: ezúttal is.
Uralja az előadást
Abban, aki megnézi a Móricz Zsigmond Színházban Az öreg hölgy látogatását Keresztes Attila minden részletre ügyelő rendezésében, nem maradnak kétségek: a zsigereiben érzi, mi a helyes. És éppen azok mutatják meg a jó döntéshez vezető utat, akik az ellenkező irányba tartanak. A gülleni polgároktól, akik a pénz reményében szánalmasan hajlonganak: a polgármester (Gyuris Tibor), a pap (Tóth Zolka), a tanár (Gulyás Attila), a rendőr (Nagyidai Gergő) és a festő (Törő Gergely Zsolt) sem látnak tovább a saját zsebüknél. Vagy éppen Ill családtagjaitól – Pregitzer Fruzsina, Tary Patrícia, Horváth Viktor –, akiket ugyancsak megszédít a luxus reménye. Claire (Szabó Márta) pedig nem tesz mást, csak vár. És figyel: a háttérben kivetítve akkor is nézi a güllenieket, amikor nincs a színpadon. Annyira erőteljes a személyisége, hogy úgy érezzük, végig a színen van: az első perctől az utolsóig uralja az előadást, hisz mindenki róla beszél, mindent az ő múltja irányít. A jelmez és és a smink tovább erősíti a megjelenését (a díszlettervező Boldizsár Zsolt, a jelmeztervező Papp Janó), Szabó Márta pedig ezúttal is zseniális. Egy pillanatra sem inog meg, olyan hatalmas, akár egy középkori uralkodó, aki annak tudatában mozog, beszél és lélegzik, hogy övé az egész világ, övé minden hatalom. A néző abban reménykedik, hogy van benne irgalom – ebben bízik fiatalkori szerelme is. Ha valaki csak Ill (Kaszás Mihály) arcát nézné két órán keresztül, pontosan tudná, mi történik. A szeme mindent elárul: tekintetében a viszontlátás örömét felváltja a közösség iránt érzett hála, majd az értetlenség, a csalódottság, a düh, s végül a belenyugvás. Az Augusztus Oklahomában című, ugyancsak emlékezetes előadásban férjet és feleséget játszottak, s ahogy akkor, az érzéseik most is ezer fokon izzanak. Ott a drogok választották szét őket, itt egy ifjúkori árulás – a történet vége mindkét esetben évtizedekkel azelőtt eldőlt, hogy felment a függöny. Az öreg hölgy látogatása a nyíregyházi színház nagykönyvének újabb lapján íródik: nagy, arany betűkkel, hogy mindenki lássa. S hogy mindenki megnézze.
Forrás: Száraz Ancsa, szon.hu
