Megnyílt a Bárány Frigyes Emlékkiállítás a Szindbád Színháztörténeti Múzeumban
Így tiszteleg a Móricz Zsigmond Színház alapító és örökös tagja, Frici bácsi előtt
2024. november 27-én 14:30-kor ünnepélyes keretek között megnyitottuk a Bárány Frigyes Emlékkiállítást a Szindbád Színháztörténeti Múzeum Rendezvénytermében.
Az eseményt Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója nyitotta meg, aki méltatta Bárány Frigyes életművét, kiemelve a színházi közösségért tett szolgálatait és maradandó művészi örökségét.
A különleges hangulatról a Móricz Zsigmond Színház színművészei gondoskodtak: Kuthy Patrícia, Horváth Margit, Kosik Anita, Horváth László Attila, Illyés Ákos és Rák Zoltán léptek fel egy torokszorítóan szép zenés műsorral, amelyben Bárány Frigyes emlékére és munkásságára utaló részletek is helyet kaptak.
Bárány Frigyes díjai:
·Jászai Mari-díj,
·érdemes és kiváló művész,
·a Móricz-gyűrű,
·a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje,
·az Ostar-életműdíj,
·Nyíregyháza díszpolgára,
·valamint a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti tagozatának Életműdíja.
Eredetileg papnak készült, majd 1952–1956 között vállalati grafikus volt.
A színjátszás alapjait Makay Margitnál tanulta, ezt követően az Állami Déryné Színház szerződtette. Első szerepe a Rómeó és Júliában volt, mindjárt kettő is: Benvolio, valamint a Herceg. Utóbbi, mintegy programszerűen kijelölte számára azoknak az arisztokratikus figuráknak hosszú sorát, melyeknek természetes méltósága, tartása, belső kisugárzása adott igazi rangot, és valósággal védjegyévé vált hosszú és tartalmas pályáján.
4 évet töltött a debreceni Csokonai Színházban, majd Pest következett, a József Attila Színház, ahol együtt játszott Darvas Ivánnal és Koncz Gáborral a színháztörténeti jelentőségű Becket avagy Isten becsülete című Jean Anouilh (Zsan Anuj) drámában; az itt eltöltött hét év alatt többek között olyan kiemelkedő művészek egyenrangú partnere volt, mint Szemes Mari, Bodrogi Gyula, Gobbi Hilda és Láng József.
Az igazi, országos népszerűséget azonban egy filmszerep hozta el számára, a Gertler Viktor által rendezett Aranyember legendás Kacsuka hadnagya.
Ebben az időszakban lett egyik legfontosabb tevékenysége a szinkronizálás, megszámlálhatatlanul sok filmhez adta a hangját, ma is számos alkotásban ismerhetjük fel jellegzetes orgánumát, melyen például a töretlen népszerűségű Sándor Mátyás sorozat Torontál Simonja is életre kelt.
Később a színházban a főrendező távozása után már nem kapott igazán testhez álló szerepeket. Meghívták viszont Győrbe, majd Szolnok következett, és újabb hét év múlva Pécs, ahol többek között megformálta Moliere Don Juanjának címszerepét, melyet addig rajta kívül csak Gábor Miklós játszott az országban.
Ugyanitt játszotta végig a Nógrádi Róbert igazgató, Czimer József dramaturg és Sík Ferenc főrendező nevéhez fűződő Illyés-drámák legendás korszakát.
A Thália papja kötetben így emlékezett Nyíregyházán töltött éveiről, melyet megérkezésnek, igazi révbe érésnek is nevezhetünk:
„– Nagyon örültem, hogy így hozta a sors. Úgy érzem magam Nyíregyházán, mintha itt születtem volna. Ez itt számomra a csönd és a béke szigete.”
1981-től alapító majd örökös tagja volt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának.
Klasszikus és kortárs darabok egész sorának legkülönbözőbb szerepeiben aratott szakmai elismerést és közönségsikert, regisztrált bemutatóinak száma 157. Közel negyven éven át szerzett emlékezetes perceket a nyíregyházi közönségnek. Alakításai gazdagon árnyalt, mély humánumról és példaértékű mesterségbeli tudásról árulkodtak.
Pályafutása töretlen volt, kimagasló művészi teljesítményekkel; példát, igazi modellt jelentett kortársainak és a fiatalabb kollégáknak, szakmai, erkölcsi értelemben egyaránt. Fel lehetett rá nézni, ugyanakkor közvetlen, őszinte odafordulásában, emberségében bárki bízhatott.
1990-es nyugdíjba vonulása után is aktív maradt, megbecsült művésze volt a társulatunknak, sőt a nézők nagy örömére filmekben is feltűnt.
1997-ben a megyeszékhely díszpolgára lett, művészeti tevékenysége bekerült Nyíregyháza értéktárába is.
Színházról alkotott gondolatai utat mutatnak, hitet adnak: „Hiszek abban, hogy a színház hat az emberekre. Különösen mostanában a színház az egyetlen hely, ahol az ember találkozhat az emberrel. Amikor a színész és a közönség együtt van, a játék legnagyszerűbb pillanataiban, olyankor tényleg összedobbannak a szívek. Én most már majd nem veszek részt benne; de hiszem, hogy a színháznak mindig van jövője.”
A kiállítás előreláthatólag 2025. május 31-ig látható a Szindbád Színháztörténeti Múzeumban.
