Széles Zita 2000-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán, még abban az évben a Debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 2001-től a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja. Párja, Tóth Zolka szintén teátrumunk művésze, akivel legutóbb október közepén jelent meg interjú.
Szubjektív, és természetesen nem lehet teljes a válogatás, de Zita számomra emlékezetes alakításai között meg kell említenem a Castel Felice Hölgyét, az Illatszertár Balázs kisasszonyát, A Rózsák háborúja ügyvédnőjét, dr. Darvas Mártát, miként Ranyevszkaját a Cseresznyéskertből, Évát a Teljesen idegenekből, Paulát a Macskajátékból és a Frankenstein Nőstény Kreatúráját.
– A Játszd újra, Sam! volt az első idei bemutatód, nekem kifejezetten tetszett az előadás. A Zolkáé mellett a tiéd is főszerep, sokat vagy te is a színen. Közel áll hozzád Linda? Nagyon más, mint te?
– Szerintem nem nagyon más, mint én, már csak azért sem, mert én hoztam össze, én alakítom, így valamennyi közöm nyilván van hozzá. Miért, úgy tűnik?
– Ezen így nem gondolkodtam, de megesik, hogy a színész olykor könnyen megbirkózik a szereppel, máskor pedig többet, jobban kell küzdenie, mire megtalálja a közös érzelmet és hangot. Például Paula és Linda szerintem egymástól eltérő karakterek.
– Valóban, mindegyik nagyon más, eltérően működnek. Ennek ellenére nem tudom azt mondani, hogy küzdenem kellett volna velük, egyiket sem érzem távol magamtól. Előfordul persze, hogy amikor még próbálunk, akkor nagyobb a küzdelem az egyik szereppel, mint a másikkal, de mire kész lesz, mégis csak én „szülöm meg”, így nyilvánvalóan már sok közöm van hozzá. Tehát a végeredményről semmiképp nem lehet azt mondani, hogy tőlem nagyon távol áll. A Játszd újra, Sam! próbafolyamata nagyon ideális volt, kifejezetten szerettem, jól érzem magam a darabban és a szerepben.
– Ha jól emlékszem, Zolkával nem sokat voltatok együtt a színpadon, különösen nem közös jelenetekben. A mostani viszonyotok – lévén, hogy szerelmespárt játszotok – más, mint a Bolha a fülbe előadásban. Ez jelentett valamilyen pluszt, különlegességet?
– Nekünk szerintem nem jelentett különösebben mást, inkább azt tippelném, vagy feltételezem, hogy ez kívülről ad valami többletet a nézőnek. Persze az is igaz, ha két ember régóta ismeri egymást, mert színészként házaspár, az hozzáadhat valami pluszt egyes jelenetekben, hozzátesz még valamit ahhoz a kapcsolathoz, amit játszani kell. Nem sokszor látunk nézőtérről párokat színpadon – legalábbis hirtelen most nem tudok valós párokat mondani –, mégis valahogy az az érzésem, hogy az együtt töltött évek, évtizedek ilyenkor érződnek, megjelennek a színpadi létben, hiszen jól ismerik egymást.
– Két komoly, közös intim jelenetetek van, ezt nyilván érdemes volt próbán kívül is gyakorolni, ugye?
– Zolkának nagyon sok szövege van. Ahhoz, hogy ezt az extra mennyiségű szöveget az ember megtanulja, jól jön a segítség, célszerű összemondani, hogy ne csak a papírt nézegetve, puskázva tanulja. Mégiscsak sokkal egyszerűbb, ha a másik ellenőrzi.
– Jó néhány előadás van már mögöttetek, milyennek látod a Játszd újra, Sam! fogadtatását? Más típusú itt a humor, mint amit például a Bolha a fülbe vagy az Oscar képvisel. Intellektuálisabb, nekem jobban tetsző.
– Igen, eléggé intellektuális. Tényleg nagyon speciális világa van Woody Allennek. Igazából rá kell hangolódni, és persze közönsége válogatja. Vannak, akik hamarabb ráéreznek, megértik, fogékonyabbak, mások talán eltartják maguktól. Őket inkább az érzelmek ragadják meg, a romantika-szál szippantja be őket. Minden közönség másképp fogadja, de alapvetően a szeretetüket érezzük, az jön át a nézőtérről.
– A Pacsirta címszerep. Főszerep is?
– Inkább az előző, hiszen nem Pacsirta van a leggyakrabban a színpadon. Maga az írás, és alapvetően az a problémakör, ami Pacsirtával felvetődik, és annak a környezetre való kivetülése sokkal fontosabb. A főszerep igazából Pacsirta szüleié. Ők kerülnek a központba, rajtuk keresztül látjuk a világ Pacsirtáról alkotott véleményét. A „pacsirtaság” nagy hatással van a szülőkre.
– Ha nincs a színpadon, akkor is róla beszélnek?
– Akkor is róla beszélnek, sőt, mindig. Tulajdonképpen Pacsirta határozza meg azt, mi miért történik a szülőkkel. ő maga kevesebbet van színen, ezért mondanám inkább címszerepnek.
– Szerinted milyen hatása lehet ennek a klasszikus műnek a közönségre?
– Igazából mi is kíváncsian várjuk, hogyan fogadják majd. Nagyon szép írás, a benne feltáruló jelenség, azaz az emberek külsejének megítélése örök érvényű, még ha a világ változik, akkor is. Persze kérdés, kinek mi a szépség és mi a csúnyaság. A csúnyaságot nem igazán lehet eljátszani. De azt, hogy a csúnyaságnak milyen hatása van annak a lelkére, akire rásütik, s ez milyen bezártságot, elzárkózást és gondokat okoz neki és környezetének, azt igen. Pacsirta kifejezetten zárt világban él. Többet nem szerencsés erről mondanom, kiderül majd az előadásból. Jó lenne, ha minél többen megnéznék!
– Hogy látod a próbafolyamatot?
– Nagyon jó, bár nehezíti a helyzetet, hogy közben sok előadásunk van, a nagycsapatos próbákat nehéz összehozni, hiszen sokszereplős darabról van szó. De izgalmasan alakul, remélhetőleg szép, kedvelt előadás lesz.
(Szerző: Kováts Dénes)
